2013. május 6., hétfő

31. fejezet

Sziasztok drága olvasóim :)) Meghoztam a mi fejezetet sajnálom, hogy késtem de ez az elkövetkezendő időbe így lesz. Ne haragudjatok. Nem tudom mikor tudom hozni a következő részt remélem jövőhéten de az is lehet hogy csak 2 hét múlva :/ bocsi addig is jó olvasást és a véleményeteket ne tartsátok magatokba :)) 
Puszi Gigi 






                                                                xx Gigi xx

Ott álltam több millió ember előtt megrökönyödve, hogy mit akar itt az ex pasim. Az ácsorgásom nekem óráknak tűntek, de csak pár pillanat volt és szerencsére a közönség nem vett észre semmit. Ők nem, de a srácokkal nem volt ilyen szerencsém már túl jól ismernek ahhoz, hogy bármit is eltitkoljak előlük. Ennek örülök, hogy röpke 5hónap alatt remek barátaim lettek és nagyszerű rajongó táborom. Hálás vagyok Paulnak és persze Mr Smithnek és Mr Mckortnak.
- Gi mit láttál? – kérdezte Rupi már a meghajláskor. Nem válaszoltam neki inkább megvártam, míg beértünk az öltözőbe.
- Máté van itt a nézők között. – sóhajtottam Marciéknak.
- Mit keres itt? – kérdezte Nuchos
- Azt, amit a többi ember. Nézni a Showt. – forgatom a szemeim.
- Vagy egy kicsit többet. – boxolt vállba Rupi.
- Jól van, srácok elég lesz, öltözzünk át és menjünk vissza, mert Lili együtt van a csajokkal. – utasított mindenkit Zotya.
Szépen elvonultam egy fülkébe és végre leszedtem magamról a magassarkút de nem volt egyszerű, mert bedagadt benne a lábam így a másik cipőm sem tudtam felvenni. A ruhákkal már nem volt gond még a sminkes asztalnál igazítottam a hajam mikor kopogtak. Körbe néztem de a fiúknak semmi nyoma valószínű vissza mentek Lilihez.
- Jöhetsz! – kiáltottam ki. Az ajtó nyílt először csak a kezét láttam utána egész alakját. Még a fésű is megállt a kezembe mikor megláttam.
- Szia Gigi. – köszönt.
- Helló. – kicsit meggyötörten köszöntem.
- Eszméletlen szép voltál a színpadon, mint mindig. – bókolt a fiú.
- Máté pont veled nem akarok bunkó lenni, mert hálás vagyok, neked nem is tudod mennyire nagyon sokat segítettél abba a nehéz időszakba mikor közted és Louis közt őrlődtem. Valahol neked köszönhetem, hogy most együtt vagyunk és megtaláltam a másik felem. – léptem oda hozzá és megöleltem.
- Én csak azért mondtam, hogy legyen vége, mert hallottam a telefonba, hogy teher neked, hogy járunk. De azért tettem, mert szerettelek és még mindig érzek valamit irántad. – fonta Máté szorosabbra az ölelését. Kicsit kellemetlen volt és próbáltam kiszabadulni a kezei közül. Túl közel voltunk egymáshoz.
- Máté kérlek, engedj el. – de csak fogott és nem eresztett.  
- Tudod mióta régen vártam erre, hogy ilyen közel legyél hozzám ismét. – puszilt bele a nyakamba.
- Máté kérlek, engedj. – kezdtem megtörni ezt ő is érezhette és elengedett. Én párlépést hátráltam így kellő távolságba kerültünk egymástól.
- Gi. Én, még szeretlek. – tett egy lépést közelebb a srác. Ott álltam lefagyva nem tudtam mit csináljak, már nem szeretem Mátét szerintem akkor se szerettem inkább csak barátok voltunk.
- Ha azért jöttél, hogy ezt elmond, akkor sajnálom, de én Louist szeretem, és nem szeretném, ha többször szerelmet vallanál, mert sajnálom, de nem tudom ezt az érzést viszonozni. – gördült le egy könnycsepp.
Hirtelen az ajtó felé kaptam a fejem, mert őrült sebességgel vágódott ki és Louis és a srácok alakját sikerült kivennem. Valószínű most jöhettek le a színpadról, mert mind izzadtak és nyúzottak voltak. Az 1D vel ott állt Zotya. Louison láttam, hogy iszonyat mérges. Ott állt az ajtóba Zayn és Liam szorosan mellette álltak.
- Meg mondanád, hogy ez ki a franc? – fújtatott idegesen Louis. Még sose láttam ilyen mérgesnek. Igaza volt Zaynek tényleg nagyon féltékeny. Legszívesebben leordítanám a fejét, de akkor megint egy hatalmas veszekedést lenne belőle így se garantált, hogy nem lesz, de kisebb az esélye.
- Máté vagyok. Te pedig Louis és az 1D – nyújtotta Máté a kezét Louisnak. Barátom elfogadta és megrázta. Nem tudom mi játszódhatott le barátomba, de egy kicsit nyugodtabb lett és oda sétált hozzám. Átkarolta a derekam és egy puszit, nyomot a fejem tetejére.
- Megkérdezhetném, hogy mit keresel itt, és hogy jutottál be? – kérdezte Louis de egy percre se engedett el én hálás voltam neki.
- A bejutás maradjon az én tikok, de azért jöttem, hogy elmondjam Gi-nek, hogy még mindig szeretem. – de vakmerő lett hírtelen a srác. A szobába megfagyott a hangulat és a srácok tekintete köztem és Máté közt cikázott. Louis egyszer csak elengedte a derekam.
- Ezt nem velem kell, hogy meg beszéld. – majd elindult kifelé.
- Louis kérlek, Louis. – szóltam utána. Mátét, most legszívesebben elküldtem volna melegebb éghajlatra. Louis megfordult és láttam a szemébe egy kis csalódottságot a szomorúság mellett.
- Barátom szerencsés lehetsz, hogy egy ilyen lány szeret feltétel nélkül. – lépett Máté a barátomhoz. Louis szemeiben megint megjelent az a pajkos ragyogás, mint amikor együtt vagyunk. Máté közelebb lépett hozzám átölelt és megpuszilta a homlokom.
- Remélem, otthon találkozunk. – köszönt el.
- Köszi. Már megint megmentetted a hátsóm. – öleltem vissza. Máté elköszönt a többiektől is és lelépett. A fiuk jobbnak látták, ha most ők is eltűnnek és kettesbe maradunk Louissal.
- Szeretlek, te majom értsd már meg. – ugrottam a nyakába. Lou szorosan tartott a kezébe és arcát a nyakamba rejtette.
- Tudom, csak nehéz elhinnem. El sem tudod képzelni milyen dühös voltam, amikor hallottam, hogy egy csávó van veled az öltözőbe. Nem is tudom mit gondoltam. Gi nagyon szeretlek, és nem szeretnélek elveszíteni. – csókolt bele a nyakamba Louis.
- A mai napig nem tudom felfogni, hogy mit lát bennem egy olyan szupersztár, aki bárkit megkaphatna. – sóhajtottam.
- Azért mert te nem egy vagy a sok közül, hanem az, az EGY! – nézett Louis a szemembe. Közelebb hajoltam és megcsókolt. Hosszú percekig állhatunk egymás karajaiban mikor Zayn jött be.
- Srácok vissza kéne menni, mert kezd gyanússá válni az eltűnésetek. – húzogatta a szemöldökét Zayn.  
Megvártam, míg Louis átöltözik és együtt mentünk vissza az asztalunkhoz. Persze ezt az 5 percet, míg megpróbáltunk feltűnés nélkül eljutni az asztalig azt legalább 7 kamera követte figyelemmel.
- Gyorsan lezavartátok ezt a kis békítő szexet. Azt hallottam az mindig segít. – vicceskedett Harry.
- Gondolkodj már te hülye ha 5 perce jöttünk el, hogy zavarhattak le volna egy menetet ennyire még Louis se gyors. – forgatta a szemét Zayn. Én már paradicsom vörös voltam.
- Srácok mi lenne, ha leakadnátok a nemi életünkről. – röhögött velük Louis.
- Ha már ennyire a témába vagyunk, mennyire lehet gyors egy menet? – érdeklődött Niall.
- Ezt nem hiszem el, hogy te is ilyen perverz vagy. – forgattam meg a szemeim. – Bocs, de megyek, megnézem kin vagytok-e – álltam fel az asztaltól és elkezdtem kifelé igyekezni. Persze a show addig folytatódott, de sok nekem ez perverz társaság. Egy kis terasz félét találtam gondolom, ide jönnek ki a bagósok, de most nem volt itt senki hála az égnek. Csak bámultam magam elé most kivételesen nem gondolkodtam semmin ez is egy ritka dolog, de ha jobban bele gondolok azon gondolkodtam, hogy nem gondolkodom. Biztos nem vagyok normális.
- Szia. Gondoltam megnézem minden oké-e veled? – kérdezte egy nagyon ismerős hang a hátam mögül. Megfordultam és szembe találtam magam két csokoládé szempárral és hatalmas hajával.
- Köszi, kedves vagy. Meg vagyok, csak nem szeretem, ha a nemi életemről tárgyalnak. – sóhajtottam.
- Tudom ez gáz én is átéltem ezt az első időkbe Liammal. Most is néha megtalálnak minket, de nem olyan veszélyes, mint volt és meglehet szokni. – ölelte át a vállam.
- Miért vagy velem ilyen kedves? – kérdeztem hirtelen.
- Mert miért ne lennék? Soha nem ártottunk egymásnak az, hogy Perrievel nem szeretitek egymást és Eleanorral is van, nézeteltérésed az nem azt jelenti, hogy én is haragszom. - Rázogatott meg kedvesen. Danielle nagyon kedves lány, ha jobban belegondolok őt nem is utáltam inkább csak nem akartam megismerni.
- Köszi, hogy kijöttél hozzám. – mosolyogtam rá.
- Igazán nincs mit, de gyere, menjünk be, mert lassan kezdik kiosztani a díjakat. – karolt belém Dan és húzott befelé. Bent a fiúk mosolyogva néztek minket Lili rosszalló pillantások küldött felénk, de nem csak ő hanem Perrie is.
Ahogy leültünk az események gyorsan pörögtek. A fiúk a létező összes díjat megnyerték, amibe jelölték őket. Utána persze az elmaradhatatlan gratulációk következtek rengeteg híresség gratulált nekik, de nem csak őket vették célba, hanem minket, is mint 27-eseket. Rengetegen kérdeztek a kapcsolatunkról volt, aki gratulált és akadt olyan is, aki nemtetszését fejezte ki persze az utóbbiból kevesebb volt. Lilit visszük ki a reptérre a srácokkal Eleanorral és Daniellával. Dannal egész sokat beszélgettem az este folyamán nagyon okos és érett lány Liammal pont jól kiegészítik egymást. Perrie lelépett mondván holnap neki sok dolga lesz.
- De elmerengtél Gi baj van? – zökkent ki Louis
- Nem csak hiányozni fog az én lökött barátnőm. – morzsolt le egy könnycseppet Louis az arcomról.
- Édesem most elmegyek, de egy hónap múlva találkozunk Magyarországon addig vigyázz magadra és ne hagyd, hogy kikészítsenek, ha bármi problémád van, akkor írsz vagy hívsz rendben. – ölelt meg szorosan Lili.
- Veled is van, valami azonnal szólsz rendben? – töröltem le egy könnycseppet barátnőm arcáról.  
- Úgy nézünk ki mint két hisztis liba. Nem áll meg a világ. Na, gyere ide még egyszer. – ölet magához Lili. Utánam elköszönt mindenkitől egy öleléssel kivéve Zayntől.
- Hát hiányozni fogsz, de amit megbeszéltünk azt megbeszéltük. Ha bármi gáz van, hívj nyugodtan és vigyázz Gi re. Ez neked is szól Tomlinson. – nézett szúrós szemekkel Louisra majd visszafordult Zaynhez és szenvedélyes csókba forrtak össze. Lili még gyorsan megölelt és elindult bechakkolni.
- Zayn ugye tudod, hogy nem vagytok normálisak. Ebből akkora botrány lesz, hogy nem igaz. – fogta a fejét kétségbe esetten Liam.
- Megoldjuk, ne izgulj. – rántotta meg a vállát Zayn.
A repülőtér után egy szállodába mentünk ahol az éjszakát tölteni fogjuk. A repülőnk holnap korán reggel indul Görögországba utána Spanyolország, Törökország, Románia és Magyarország.
- Ne haragudj, hogy zavarlak csak szeretnék elköszönni tőled is. – jött mellém Eleanor. A szállodai teraszon álltam.
- Nem zavarsz. Hát örülök, hogy találkoztunk. – mosolyogtam a lányra.
- Figyelj Gi ne haragudj rám légy szíves egy féltékeny liba voltam. Louis most igazán boldog veled és ennek örülök, nem szeretnék, rosszba lenni veled kezdhetnénk elölről? – kérdezte bűnbánó arccal Eleanor.
- Persze. Brigitta vagyok de a haverok Gi vagy a Gigi becenevem használják. – nyújtottam a kezem a lánynak.
- Ohh helló én Eleanor J Calder vagyok. – fogadta el a kezem Eleanor.
- Oh igen tudom a pasim ex barátnője. – mosolyogtam a lányra. Eleanor is értette a viccet ezért megölelt.
- Jó látni, hogy szent a béke. – ugrott közénk Danielle.
- Hát jobb, mint fasírtba lenni. – nevettem.
- Szeretném, ha többet járnánk, összetarthatnánk amolyan csajos napokat. Mondjuk Dan és én szoktunk és szeretnénk, ha te is csatlakoznál. – mosolyogva ölelte át a vállam El
- Ne izgulj Perrie nem mindig csatlakozik hozzánk. – ölelte át a másik vállam Dan.
- Hát nem igazán jövünk ki. – húztam el a számat.
- Persze mert túlságosan is egyformák vagytok. Mind a ketten nagyszájúak kötözködőek és hirtelen haragúak vagytok. – nevetett Dan.
- Kötözködő lennék? – kérdeztem megrökönyödve.
- Egy kicsit, de ez nem baj így szeretünk. – nevetett El. A vége egy nagy csoportos ölelés lett a vége.
- Lányok nem akarjuk megzavarni ezt az idilli pillanatot, de mennünk, kéne. – vigyorgott Liam.
- Persze. Itt a sofőrünk. Vigyázz magadra és a fiúkra. – ölelt meg Dan és csatlakozott Liamhoz.
- Én is elköszönök csak Daniellet tudnám ismételni így nem mondok semmit. – megölelt Eleanor is majd mind a hárman leléptek. Zayn, Harry, Louis és Niall megrökönyödve állt a szoba közepén.
- Most mi van? – kérdeztem értetlenkedve.
- Ti mióta lettetek ilyen jóba? – érdeklődött Harry
- Mostantól de ha nem bánjátok, elindulok fürdeni.
- Elkísérhetlek? - húzogatta a szemöldökét Lou
- Ma pihenni szeretnék bocsi édes. – egy ez van fejet vágtam és bevonultam a fürdőbe még hallottam, hogy Zayn azt mondta Louisnak „Legalább nem azt mondja, hogy fáj a feje.” Jót nevettem ezen a kijelentésen. Gyorsan lezuhanyoztam és bebújtam a takaró alá. Louis is elment fürdeni majd bebújt mellém.
- Eszméletlen voltál ma este büszke voltam rád. Szeretlek, és ezt sose feledd. Mindig itt leszek neked. – suttogta Louis a fülembe.
- Én is szeretlek és melletted leszek mindig, de akkor se adom ma be a derekam akár mennyire is cuki vagy. – vigyorogtam rá.
- Azért egy próbát megért. – csókolt meg majd visszafeküdt mellém. A mellkasára raktam a fejem és szorosan hozzá bújtam. Így nyomott el az álom.
Egy hónappal később:   Hol is kezdjem zsúfolt volt ez az egy hónap. Görögország csodálatos volt a tenger az emberek az ételek…. egyszerűen fantasztikus volt. Louissal kipróbáltuk a naplementébe a tengerparti szeretkezést. Ez az a dolog, amit minden nőnek egyszer át kell élnie. Persze a fiúk nem hagyhatták szó nélkül a mai napig cukkolnak vele. Spanyolország szintén nagyon gyönyörű volt egy latin estre mentünk a srácokkal. Nagyon fűtött re sikerült az este táncoltam mindenkivel Louissal persze a legtöbbet de Zaynnel is és kicsit félek, hogy átbillent a kapcsolatunk barátnál kicsit többe. Törökországi koncertünk is nagyszerűen sikerült úgy mit az összes többi országba. Törökországtól busszal tettük meg az utat Romániába. A busz kétemeletes hatalmas van benne konyha nappali étkező ez mind egy légtérbe van a fürdő extra mini a szobákkal együtt. Három szoba van benne két darab négyágyas és egy kétágyas. Persze Louis és én foglaltuk be a kétágyas szobát. Ez nem mindenkinek tetszett, de ez van, ami pláne benne, hogy Paul egy mini franciaágyat rakatott az emeletes ágy helyett. A srácokkal jól megvagyunk, persze vannak kisebb nagyobb nézeteltérések, de tíz fő ekkora buszba kicsit sok és elkerülhetetlen a mindennapi veszekedés. Az elmúlt egy hónapba elkezdtem a tanulást is egyik nap majd be kell mennem a suliba vizsgázni.
- Édesem egy óra és nálatok vagyunk. – adott csókot Louis.
- Már Magyarországon vagyunk? – kérdeztem hitetlenkedve.
- Igen, de már vagy két órája itt ülsz, és magad elé bámulsz.
- Próbálom rendezni a gondolataimat és Ady életét és munkásságát tanulom.
- Hogy kinek?
- Költő neked mind egy. – adott egy puszit a homlokomra és ott hagyott. A buszon töltött rengeteg idő remek lehetőség a tanulásra. A srácok nagyon sokat segítenek matekból és fizikából az a tárgy olyan, hogy mindenki azt tanulja. Még bioszbol is úgy ahogy tudnak segíteni a többi meg megy magyart és a törit szeretem.
- Na most ki van soron? Kinek az életét tanulmányozod? – érdeklődött Rupi.
- Ady Endre.
- Áhh azt mindig is utáltam. – húzta el a száját a barátom majd ott hagyott.
- „ Sem utódja, sem boldog őse, sem rokona, sem ismerőse nem vagyok senkinek, nem vagyok senkinek” – idézte egyik kedven Ady versemet Zotya.
- Pontosan drága. – vigyorogtam szélesen.
- Nektek mi bajotok van? – húzta fel az orrát Harry.
- Egy kis Magyar irodalom. – vigyorodtam el.
- Mióta ennyit magolsz, komolyan butának érzem magam. Persze elkerülhetetlen, hogy ne lássuk ebbe a kis buszba, de már a tanulásnak is szaga van és érzem. – forgatta a szemét Niall.
- Te tiszta lökött vagy. – nevettem el magam.
- Látod, erről beszéllek, hülyének érzem magam melletted. – forgatta a szemét Niall.
- Angolból még mindig jobbak vagytok mit én. – nyújtottam rá a nyelvem.
- Dehogyis… úgy beszélsz, mint mi.
- Nem mert a nyelvtan nem megy.
- Ezen szoktatok esténkét dolgozni Louissal a nyelvtanon. Szoktuk hallani. – égetett be Harry. Még mindig utálom, ha a nemi életemen ércelődnek.
- Legalább nekem van kivel és nincs az, hogy a valakit egyszer kétszer megdöntök, és utána attól kell félnem, hogy mikor ír rólam valami nevetséges dalt. – vágtam vissza Harrynek. Tudtam, hogy ez a téma kényesen érinti így elértem a kellő hatást. A srác paprika vörös fejjel állt elém és épp készült leordítani a hajam a fejéről mikor a Louis felugrott és elordította magát.
- MEGÉRKEZTÜNK!!!!
Én villámsebességgel pattantam fel fellökve Harryt is.
- Anyu, apu, Lulu megjöttünk. – ugrottam le a buszról egészen szüleim és a húgom karjába. 

2 megjegyzés:

  1. Szióka :)) Nagyon jó a blog várom a folytatást Puszi Csicsi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Köszönöm :) örülök, hogy tetszik. Már fent is van az új rész. Jó olvasást :) Puszi Gigi

      Törlés