35. fejezet

Sziasztok kedves olvasóim. Ne haragudjatok, hogy nagyon hosszú ideje nem hoztam friss részt, de nagyon zsúfoltak a napjaim. Az elkövetkező három hétbe biztos nem lesz rész mivel nyaralni megyek. Utána is kétséges :/ Sajnálom nagyon besűrűsödött az életem :( Igyekszem betartani az Augusztus második hetére eső határidőt. Most durván egy hónapot nyaralok mint írtam. Remélem tetszik nektek ez a rész :) És kapok új feliratkozókat és kommenteket :) Kicsit rövidebb lett ez a rész  mint amit megszoktatok :/ Mindenkinek kellemes nyarat és Augusztus második hetén jön a rész :) Jó olvasást mindenkinek Puszi Gigi. 

      xx Gigi xx

„- Aki még nem tudnám Hannah a barátnőm és a koncert végéig velünk fog maradni. – nézett talán mérgesen rám Louis nem igazan tudtam eldönteni.

„ Barátnőm, barátnőm, barátnőm” csak ez az egy szó víz hangzott a fülembe. „

Álltam megfagyva értetlenül és mérhetetlenül csalódottan. Hogy, ebben a helyzetben van-e helyes lépés illetve döntés azt nem tudom, de én sarkon fordultam és visszamentem a szobámba. Lerogytam az ágyra és sírva a párnába fúrtam a fejem. Nagyon sok féle kérdés cikázott a fejembe ki ez, mit akar, hol találkoztak, mióta vannak együtt és a legfőbb kérdés a miért? Kintről kiabálást halottam és, hogy valami eltörik, de nem érdekel. Olyan érzésem van mintha kiszakítottak volna belőled egy darabot és csak üresség van benned. Most persze eszembe jutottak a romantikus filmek illetve könyvek főhősei, akik mindig szenvednek de, visszakapják a kedvesüket. Lehet az is, hogy csak álmodom, vagy valaki gúnyt űz belőlem.

Szétsírt szemekkel hanyatt vágtam magam, mert már nem kaptam levegőt a párnába mikor látom, hogy kinyílik a szobaajtó és Louis sétál be rajta.

- Szeretném, ha kiköltöznél a szobámból. – állt meg az ágy előtt csípőre tett kézzel.

- Tessék? – suttogtam halkan. Ez az egy mondat rosszabb volt, mint egy arcon ütés.

- Mi van süket lettél? – kérdezte bunkón. A fájdalmam átvette a harag.

- Kezdjük ott, hogy ez az én szobám is és minek költöznék ki? – vettem lekezelőre a figurát.

- Mert Hannah itt fog aludni.

- Minek hisz csak a koncertre marad.

- Ja, hogy koncertet mondtam a turné végéig velünk marad. – vigyorgott az arcomba Louis. Úgy éreztem magam, mint akit jól megvertek és megaláztak az utóbbi majdnem igaz is. Magamon kívül döbbenten lépkedtem kifelé a szobából kikerültem Louist és az ajtóba ácsorgó lányt bőröndökkel. Lesétáltam az alsó szintre ahol nem találtam senkit, de ez nem is baj. Visszasétáltam a konyhába készítettem egy teát majd ismét levánszorogtam és a kanapéra kucorodtam le. A teám felénél jártam mikor valaki leült mellém az illatából rögtön tudtam ki az. Barátom nem szólt egy szót se csak átkarolt és a mellkasához húzott. Újra elkapott a sírás. Miután elfogyott a könnyem csak szipogtam.

- Gi. Nem tudom, mit mondjak. Sajnálom. – súgta Zayn.

- Ne tedd nincs értelme. – töröltem meg a szemem és próbáltam erősnek látszani.

- Zotya megütötte Louist. – folytatta Zayn.

- Mi? Ez komoly? Miért tette? – kérdeztem hüledezve.

- A miértjére te is tudod a választ. De igen komoly bemosott neki egyet. Alig bírtuk lerángatni Louisról, még egy poharat is összetört.

- Hol van Zotya?

- Elment a srácokkal valahova. Nem akartak még egy balhét.

- Te hogy-hogy itt maradtál?

- Gi te se gondolod, hogy így itt hagylak pláne ezek után. – Zayn adott egy puszit a fejem tetejére. – Kicsi lány gyere, menjünk mi is sétálni.

- Zayn nem tudom, hogy ez mennyire jó ötlet. – igazából semmi kedvem nincs ilyen fejjel kimenni az utcára. Legszívesebben visszamennék a szobámba, de már az sincs…..

- Édesem szívdöglesztő vagy így is. – húzott fel a kanapéról és elvonszolt a busz bejáratáig. Végül is igaza volt kellet nekem is, hogy elszakadjak ettől a környezettől.

Az utcán Zaynbe karoltam és úgy sétáltunk el egy közeli parkba.

- El akartam mondani, hogy mi semmit nem tudtunk Louis dolgairól. Meg változott nagyon és mi csak azt hittük, hogy egy kis mosoly szünet van köztetek.

- Zayn, nem kell szabadkoznod. Csak nem értem, mert egy hete azt mondta Londonba, hogy a turné végeztével szeretné, ha hozzá költöznék. Lehet, hogy a családjával töltött nap után még is rá jött, hogy nem én vagyok neki az igazi. Nem tudom tényleg.

- Velünk se beszél, meg semmit most már nem tudom mi történt. Komolyan kérte, hogy költözz hozzá? – én finoman bólintottam. – Én nem értem, ne haragudj, de most én se tudok mit mondani. Abba viszont biztos lehetsz, hogy mi mind melletted állunk. – ölelt meg Zayn.

-  Gyere, ugorjunk be egy kávéra utána menjünk vissza a buszhoz. – javasolta Zayn. Kerestünk egy Starbucks-ot és kávéval a kezünkbe sétáltunk vissza a buszhoz.

A buszon nem volt senki.

- Kicsilány most hívott Paul, hogy valami interjúra kell mennem a srácokkal. Ugye nem csinálsz semmi hülyeséget? – érdeklődött Zayn.

- Zayn nagylány vagyok. – küldtem egy biztató mosolyt felé. Zayn adott egy puszit és elment.

Valamit nekem is csinálnom kell, mert nem akarok találkozni a csajjal sem Louissa. Megnézem, az arénát ahol fellépünk. Elindultam a városba. Berlin szép város és az emberek mosolygósak bár az idő borús olyan, mint az én kedvem. Erősnek kell maradnom nem szeretem, ha sajnálnak ez emberek. Túl kéne lépnem ezen az egészen, de nem fog menni, szerelmes vagyok. De miért ilyen velem Louis miért nem beszéljük meg?

- Ohh magas ég te vagy Gi a 27-től? – ugrált elém egy velem egy korú fiú.

- Szia, Igen. – próbáltam mosolyogni.

- Kaphatnék egy autó-grammot? És….és egy képet? – nézet rám nagy szemekkel a fiú.

- Persze. – mosolyogtam. Aláírtam egy lapot és készítettünk pár képet.

- Nagyon köszönöm. Nagyon szeretlek titeket, a zenéteket és az energiát, amivel a színpadon tombolsz. – áradozott a fiú.

- Hogy hívnak?

- Mártin Booma

- Kedves Mártin a holnap koncertre a Vip szektorba kaptál most tőlem jegyet. A bibi csak az, hogy egy jegy sincs nálam, de ha megérkeztél, akkor felszólnak nekem és lejövök eléd okés? – ez a fiú úgy jött, mint derült égből a villámcsapás.

- Köszönöm szépen.

- Kedves Mártin én köszönöm. – megöleltem a fiút és ott hagytam. Fogalma sincs, hogy mekkora erőt merítettem most a kedves szavaiból. És tudom, hogy a rajongóim miatt is erősnek kell maradom.

Az arénánál nem volt szinte senki csak egy csapat biztonsági.

- Helló, bemehetnék? – kérdeztem az egyik kopaszodó hústoronytól.

- Paul az mondta nem engedhetünk be senkit, míg a másik csapat próbál. De egy, ha kapok egy aláírást, akkor beengedlek. – gyorsan lefirkantottam a nevem egy lapra és már bent is voltam az arénába. Kellet egy kis idő, míg a megfelelő ajtót találtam meg, de végül eljutottam a színpadig. Nem értem mit magyarázott az őr senki nincs a színpadon viszont volt, mert még érzem a dezodor és a testszag keveredését.

Beültem a dobok mögé. Igazából magam sem tudom miért ezt a hangszert választottam. Kezembe vettem a két dobverőt és elkezdtem ütni a dobokat. Valami rémes, amit kihoztam ebből a hangszerből. Inkább valami más után nézek. Az egyetlen hangszer, amihez értek az a furulya és ennyi. A gitárral nem merek próbálkozni, mert azt még el is rontom. Viszont egy zongora állt a színpad távoli pontjába. Oda sétáltam és felhajtottam a tetejét. Elhelyezkedtem a széken és skáláztam egyet  Ez még megy, de a zongorázni se tudok. Csak érzésre jött belőlem a dallam és játszottam, ha úgy éreztem ne jó kezdtem elölről. Mikor megvolt a dallam a dobnál próbálkoztam újra és az ütemét próbáltam megadni a dalnak  Végül ömlött belőlem a szöveg. Gyorsan a telefonomba írtam, ami jött mivel se papír se toll nem volt nálam. Így született meg az első dalom.  Úgy fáj címmel.

Régóta vártam már, hogy egy szív nyisson, rám
Bevallom felkavart egy érzés
Lehet, hogy túl korán, de azon a délután
Egészen máshogy vert a szívem

Túl jó túl szép volt nincs pár hét
Igenis nagyon is bennem él

Nem akarok, többé mégsem várni
Letagadnám százszor, de úgyis látni
Úgy fáj, úgy fáj

Mit akartál tőlem már úgysem értem
Szerettél vagy mégsem már meg sem kérdem
Úgy fáj, úgy fáj még

Távolban, szivárvány lelkemben hurrikán
Magamat legyőzni kéne még
Nem baj így van lesz még jó nap
De valahogy ilyet nem éreztem még

Nem akarok, többé mégsem várni
Letagadnám százszor, de úgyis látni
Úgy fáj, úgy fáj

Mit akartál tőlem már úgysem értem
Szerettél vagy mégsem már meg sem kérdem
Úgy fáj, úgy fáj még

Lesz, egy szép kis emlék igazán majd mindig őrzöd
Hogy tehetnék, bármit érzem csak ennyi volt

Nem akarok, többé mégsem várni
Letagadnám százszor, de úgyis látni
Úgy fáj, úgy fáj

Mit akartál tőlem már úgysem értem
Szerettél vagy mégsem már meg sem kérdem
Úgy fáj, úgy fáj

Nem akarok, többé mégsem várni
Letagadnám százszor, de úgyis látni
Úgy fáj, úgy fáj

Mit akartál tőlem már úgysem értem
Szerettél vagy mégsem már meg sem kérdem
Úgy fáj, úgy fáj még

Elmentetem, amit írtam és visszaindultam a buszhoz. Nem néztem se előre se hátra kicsit jobb, hogy így kiírtam magamból a dolgokat, érzéseimet. Észre sem vettem, hogy beesteledett. Mikor felszálltam a buszra már mindenki ott volt. Paul épp kiselőadást tartott.

- Helló. – köszöntem fáradtan.

- Hol voltál? Vagy ezerszer próbáltalak hívni. – förmedt rám Marci.

- Bocs el voltam foglalva. – ültem fel a konyha pultra.

- Rohannom kell de Gi, holnap hatkor az arénába legyél, mert nyolckor koncert. – mondta Paul menet közbe. Mire végzet a mondandójával addigra le is lépett.

- Na, srácok lépjünk aludni, mert holnap nehéz napunk lesz. – mondta Niall. Megvártam, míg minden fiú elmegy zuhanyozni az utolsó én voltam. Mikor kész lettem kerestem egy pokrócot és a kinti kanapé felé mentem. Még Harry, Liam és Zayn a kanapén ültek és beszélgettek.

- Te mi a fenét csinálsz azzal a pokróccal? – érdeklődött Harry.

- Jöttem aludni. – válaszoltam szárazon.

- Ide? – kérdezte Liam.

- Igen, mivel délelőtt Louis kidobott a szobából.

- Esküszöm ez a csávó nem normális. – állt fel Zayn. Malik megindult a volt szobám felé és feltépte az ajtót, majd üvöltözni kezdett Louissal.

- Ember normális vagy? Hagyod, hogy a kanapén aludjon? – ordított mérgesen Zayn.  

- Nagy kislány megoldja. Eddig is megoldotta ezután is megfogja. – közölte Louis és rácsapta Zaynre az ajtót és elfordította a kulcsot.

- Mi lett ezzel az emberrel? – kérdezte Liam.

- Meg ártott neki a sok szőke haj. – röhögött Harry.

- Gi elférsz még mellet. Nem akarom, hogy itt kint aludj. – karolt át Zayn.

- Nagyon rendes vagy, de nem szeretnék ott aludni. – adtam egy puszit Zayn arcára. Harryt elrugdostam a kanapétól és lefeküdtem.

- A villanyt léccikke oltsátok le. – kértem a srácokat. Miután ez is megtörtén igyekeztem minél hamarabb elaludni.

Furcsa hangokra keltem fel. Átfordultam a másik oldalamra, de még mindig hallottam őket. A felismeréstől kipattantak a szemeim. A könnyforró viaszként folyt végig arcomon. Miért kínoznak még ezzel is? Miért kell végig hallgatnom, hogy nyikorog az ágy, hogy halnak el kisebb sikoltások. A fejem a párnámba fúrtam és úgy sírtam. Hirtelen valaki megfogta hátulról a vállam. A félelemtől megdermedtem.

- Gi, ide engedsz? – suttogta az ismeretlen alak. Kicsit arrébb húzódtam már amennyire lehet ezen a kis vackon. Zayn bemászott mellém.

- Zayn, miért kell ezt csinálni? – kérdeztem rekedtes hangon.

- Nem tudom, de ne sírj minden rendben lesz oké? – próbált megnyugtatni. Átkarolt és mellkasára húzott úgy ringatott álomba.

     XX Louis XX

Hiába, ez nem az a száj, nem az a szem és nem az-az érintés.

- Louis. – valahol mesze hallottam, hogy a nevem kiáltják, de nem érdekelt én hajtottam előre, míg a kívánt beteljesedés el nem érkezett. Majd lerogytam az ágyra és csak pihegtem. Hannah szüntelenül mosolygott és az arcomba mászott. Eltoltam magamtól és kimentem, hogy igyak egy pohár vizet. És akkor megláttam őt míg Zayn karjába fekszik elnyúzott fáradt, de legfőképp szomorú arccal.

Muszáj volt győzködnöm magam, hogy ez mind a kettőnknek jó. Ha nem teszem biztos oda rohantam volna, átölelem, és soha nem engedem el.